Szokatlanul meleg az idő, ilyen kora nyáron. De nem bánom. Segít visszahozni az igazi önmagamat. Egyre jobban emlékszem, az illatokra, az emberekre, a régi mondatokra. A közös napokra Grace-el. És a vágyakozás hogy újra átéljem átsegített a farkasformán. Átváltoztam. Beck se tudja, hogy hogyan. Amikor meglátott emberformában, nagyon nézett. De nem sokat figyeltem rá. Siettem. Meg akartam tudni az igazságot. És nem érdekelt, hogy fájni fog-e. Ha fájni fog, így jártam. De tudatlanságban élni nem akarok. Mindent Grace-től akarok hallani. És úgy élni. Boldogan, hogy a múlt ősz és tél eleje megtörtént. Ott akarok lenni, mindig.
Nem kellett túl sokat mennem, hogy megtaláljam a házat. Ismertem az utat, hiszen tavaly jóformán ott laktam. És Grace-re se kellett várnom. kint volt. Az abroncshintán. Olvasott, mint oly sokszor. Mikor megrezzent a lábam alatt egy halom száraz fű, felnézett. Tudom, láttam rajta, hogy nem hitt a szemének. Én se hittem az enyémnek. Itt van. Én is itt vagyok. Már nem kell beérnem azzal, hogy csak nézem. Megérinthető formában ott volt, tőlem alig 5 méterre, és engem nézett. Lassan indultam felé, de ő gyorsabb volt. Ha nem lenne kicsit eltúlzott kifejezés, azt mondanám, a nyakamba ugrott. Nem kellett semmi kérdeznem. Megcsókolt, és tudtam, hogy semmit sem érez a John gyerek iránt. Még mindig vár. Eddig várt rám. Eddig vártam rá. De már nem kell várnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése