Megint Grace-el lenni olyan volt, mintha újjá születtem volna. Bár ez jó megfogalmazás, mert bizonyos mértékig így is történt. A fejemben megint dalszövegek kergették egymást, mint régen, a "nagyon-nagyon-nagyon boldog" időszakban. Most is "nagyon-nagyon-nagyon boldog" voltam. Az alatt a pár nap alatt, amit Vele töltöttem, kivirultam, és újra élhettem a boldog, emberi életemet. Grace szülei persze nem tudhattak rólam, mert Grace állítása szerint Mexikóba költöztem a szüleimmel, ezért nem találkozhattak velem. Időnk nagy részét a szabadban töltöttük, nekem pedig nem nagyon kellett rejtőzködnöm, még a házban sem, mert Grace szülei, szokásukhoz híven mindig későn értek haza.
"Levetettem bőrömet a nyárral
ember lettem a szeretett lánnyal
Farkas leszek, elveszek
Újra ember hogy leszek?"
Amikor néha nem tudtam elaludni, Grace-t figyeltem. Volt benne valami, ami a holdfényben még szebb volt. Olyan festményszerű, mozdulatlan szépség. Fogalmam se volt, hogy ez a gondolat, pont ez a gondolat fog mindent megváltoztatni.
"Nem lesz nevünk, csak farkasok leszünk
Erdők urával egy földön élhetünk
Felszegett fejjel vonyítunk a holdra
Emberként élni, ha lehetne, jó volna"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése