Sam dalát énekeltem, kicsit átköltve, dúdoltam utána a könnyű mollt. Nagyon szépnek találtam ezt, mert rólunk szólt, és a jövőmről. Farkas leszek, még tél előtt. Fájdalmas lesz, de megéri.
- Szia drágám! - köszönt Sam, most ébredt, ásított egy hatalmasat, nyújtózkodással egybekötve.
- Rossz kutya - böktem oldalba viccesen - Ül. Most. És egyél - kihúztam a széket.
- OK kicsim, de nem hagyok minden munkát rád. Mi lesz a dolgom?
- Semmi. Ülj le, és egyél. Hagyd csak. - Vicces volt, hogy hullafáradt, és mégis segíteni akar. - Meddig voltál fent, te szerencsecsomag?- nevetnem kellett az arckfejezésén. olyan édi bociszemek! Uramisten lehet ennek ellenállni?
- Hát... szerintem nem is aludtam, de nem vagyok benne biztos.
- Sam! Menj akkor pihenni istenem! Mindjárt összeesel!Menj már!
- Nem vagyok kisgyerek! Egy este alvás nélkül? Kibírom!
- Te tudod falkavezér, én csak segíteni akarok, mert szrtlk. - Akit szeretsz, te is megtanulod majd, azt mindíg félted, még akkor is, ha úgy le van láncolva, hogy mozdulni sem tud, és tuti biztonságos páncélterembe van zárva.
Megcsókoltam, majd elé raktam a reggelit. Olyan fura érzés. Hülyének érzem magam. Mintha házasok lennénk...
Összerázkódtam. Fogtam a tálcámat, és kiültem a teraszra reggelizni. Fogalmam se volt, mekkora veszélynek teszem ki magamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése