- Chris! Christian! Ez hogy van?? - ordibáltam.
Chris volt az egyetlen, aki képes volt AKÁRMIKOR átváltozni. Persez közel se biztos, hogy ez mindig így lesz... De ezt akkor is, én is meg akarom tanulni. Tudom, Sam-nek nem tetszik, hogy Chris-el lógok, és borzasztóan bűntudatom van. Chris pedig szemmel láthatóan jóval többet érez irántam, mint barátság, úgyhogy igyekkszem megakadályozni egy olyan helyzet kialakulását, mint ami köztem, és Shelby között van. Nagyon zavaró lenne.
- Igen, Grace? Mit nem értesz? - mint valami jólnevelt pincsikutya, rögtön rohant hozzám, ha hívtam.
- Hát azt, hogy itt akkor nekem most hogy kéne ugrani az ugrásban átváltozásoz?? - értetlen képem volt.
- Ugorj minél magasabbra, és húzd össze magad.
- Ehhem. Jó.
A szememmel megtaláltam Sam-et. Szívesen odafutottam volna hozzá, de ezt még meg akartam próbálni. Átváltoztam - a farkassá változás már akármikor ment, és kellőképpen megszoktam a vele járó fájdalmat is.
Ugrás - felugrottam, közben rámordultam gondolatban Chris-re, hogy ne nézzen - jól tudtam, a véremben éreztem, hogy át tudok változni, és akkor.... Hát akkor, tudjátok, ember leszek. De a ruháim nem teleportálódnak vissza rám...
Chris elfordult, Sam pedig egyre jobban figyelt - a csontom megreccsent, és csak a szemem maradt az, ami mindig megmarad, ha farkas vagy - de ember voltam. Sam odahozott egy köntöst, és kézen fogva mentünk vissza Beck házához. Nevetgéltünk - életünkben először, ebben az életben is boldogok voltunk.
Chris arcáról egy könnycsepp gördült le, és féltékenyen nézett utánunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése